+3670 703 8837 info@webugyved.com

Mai bejegyzésünk azoknak az ügyvezető igazgatóknak szól, akik még nem tudják, a kötelező tőkeemelést miként (és főleg, miből) teljesítsék.

Mivel a korábbi törvény (2006. évi IV. törvény a gazdasági társaságokról) a korlátolt felelősségű társaságok törzstőkéjét minimálisan 500 ezer Ft-ban határozta meg, a 2017. március 15-ig teljesítendő kötelező tőkeemelés azt jelenti, hogy ezen gazdasági társaságoknak kettő és félmillió forintos tőkét kell rövid idő alatt előteremteniük. A közhiedelemmel ellentétben azonban ez nem jelenti azt feltétlenül, hogy ennyi készpénzt kell befizetni a társaság részére.

 

Hogyan teljesíthetem a kötelező tőkeemelést?

1. Választhatod az előbb írt, kézenfekvő megoldást, azaz további kettő és félmillió forintot befizetsz (vagy befizettek, ha többen vagytok) a társaság részére, a törzsbetéted így ezzel az összeggel nő.

2. Amennyiben a mérleg szerinti eredményed ezt lehetővé teszi (azaz legalább ennyi nyereséged, vagy tartalékod van), az eredmény, eredménytartalék terhére is lehetséges az emelés.

3. Készpénz helyett apporttal is megemelhető a tőke (vagyontárggyal, pl. autó, vagy szellemi termékkel).

4. Az általad korábban a cégnek adott tagi kölcsön elengedése is egyik lehetséges módja a tőke megemelésének.
Ezek általánosan alkalmazott tőkeemelési módok, irodánk azonban további két lehetséges megoldást is kínál:

5. Ha van egy minimális (kb. egy millió Ft) készpénz a cégedben, irodánk segítségével ennek fejében 5 millió forintnyi, vásárlóerőt képező, készpénz-helyettesítő eszközben nyilvántartott tőkét kaphatsz. Ezt az 5 millió Ft-ot háromezer partner vállalkozás áruira, vagy szolgáltatásaira cserélheted és a tőkédet is emeli. Ezen túlmenően, amellett, hogy tőkét kapsz, háromezer új vevőt is, innentől csak rajtad múlik, hogy ezt hogyan használod a vállalkozásod bevételének növelése érdekében.

6. Ha most egyáltalán nincs semmilyen mozgósítható tartalékod a tőkeemelésre, akkor sem kell ölbe tett kézzel várnod a bírságot. A tőkédet névleg megemelheted és ráérsz két év alatt teljesíteni a tényleges befizetést.

Online konzultáció a tőkeemeléssel kapcsolatban: info@webugyved.com, www.facebook.com/webugyved