+3670 703 8837 info@webugyved.com

Ismét eltelt egy év, ügyeinket igyekeztünk lezárni és tiszta lappal kezdeni 2016-ot. Év elejére számos tartozás, köztük adótartozások is – elévültek; az elévülés kapcsán ugyanakkor még mindig nagyon sok jogi tévhit kering a fejekben és az interneten is. Tegyük tisztába ezeket!

A követelések általános elévülési ideje 5 (öt) év – ez most, az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépésével annyiban változott, hogy az egyszerű fizetési felszólítás immár nem szakítja meg ezt az elévülést, kizárólag a bíróság jogerős ítélete (tehát önmagában a perindítás sem). Ez nagy terhet ró a vállalkozásokra ugyanúgy, mint a bíróságokra is, jobban kell már figyelni a lejárati határidőket.

Vannak olyan követelések, melyekre az általános elévülési szabályoktól eltérő szabályok vonatkoznak, ilyenek például az adótartozások is. Az adótartozásokra mindig is igaz volt az a szabály, hogy ezek elévülése nem szakítható meg, az ötéves elévülési időt csak szűk körben lehetséges további, maximum hat hónappal meghosszabbítani. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a 2010. évben, illetve ezt megelőzően keletkezett adótartozásokat egyszerűen törölni kell.

A parkolási bírságok továbbra is egy év alatt évülnek el, de itt egy 60 napos jogvesztő határidőt is meghatároz a törvény – ha ezen időtartamon belül a parkolási szolgáltató nem küld fizetési felszólítást az adósnak, a tartozást többé nem követelheti jogszerűen.

A telekommunikációs szolgáltatásokból (internet, telefon, TV) eredő igények elévülési ideje továbbra is két év.

Nézzétek át ügyeiteket, ne fizzessetek fölöslegesen! Sok szolgáltató próbálkozik elévült tartozások behajtásával, ne hagyjátok!

Ingyenes első konzultáció: dr.mako.klaudia@webugyved.com