+3670 703 8837 info@webugyved.com

A gyermek elhelyezésével, szülői felügyeleti joggal kapcsolatos perekben gyakran felmerül a kérdés, ki a jobb szülő, kinél lesz jobb helyen a gyermek? A kérdés nem minden esetben igényli szakértő (pszichológus) bevonását, vannak ugyanis tények, mely alapján esetenként a bíróság egyedül is dönthet.

Általánosságban elmondható, hogy a bíró az elhelyezésről szóló döntése során elsődlegesen a gyermek érdekeinek védelmét – és nem a szülők igényeit – kell, hogy szem előtt tartsa. A Kúria 17. számú irányelve emellett további szempontokat is meghatároz, amelyek a bíróságok segítségére lehetnek a szülői felügyeleti joggal kapcsolatos ügyekben.

A jogszabály (Ptk.) szerint a gyermeket annál a szülőnél kell elhelyezni, akinél a kedvezőbb testi, értelmi és erkölcsi fejlődése biztosítva van; ha azonban a szülőknél történő elhelyezés a gyermek érdekeit veszélyezteti, a bíróság a gyermeket másnál is elhelyezheti. Mivel a gyermek elhelyezésének alapvető szempontja: a gyermek érdeke, ezért a bíróságnak a gyermek életét érintő minden körülmény feltárásával és együttes mérlegelésével kell határoznia. Egyes kiragadott körülmények túlértékelése, más szempontoknak pedig a figyelmen kívül hagyása akadályozza, hogy a gyermek elhelyezésénél a gyermek érdeke megfelelően érvényesüljön.

A 17. számú irányelv szerint a bíróságnak gondosan vizsgálnia kell, hogy a szülőket az egyéniségük, világnézetük, erkölcsi tulajdonságaik, életmódjuk alkalmassá teszi-e a gyermek nevelésére. Figyelembe kell vennie a gyermekhez való ragaszkodás őszinteségét, a gyermeknek a szülő iránt táplált érzelmeit, a gyermeknek az egyik vagy másik szülőhöz való kötődését, a szülő nevelési képességét, az iskoláztatási lehetőségeket. Vizsgálnia kell továbbá a felek anyagi és lakáshelyzetének alakulását, azt, hogy a gyermek tartása, gondozása, egészségügyi ellátottsága melyik szülő környezetében van jobban biztosítva.

Értékes adatokat szolgáltathat a gyermekelhelyezés kérdésében való döntéshez a környezettanulmány, a bölcsőde, óvoda, iskola véleménye, megfelelő esetekben a pszichológiai szakvélemény, valamint – szükség esetén – a gyermek meghallgatása. Pszichológiai szakvélemény beszerzése különösen akkor indokolt, ha a kellő alapossággal felderített tényállás alapján – az eset sajátos körülményeire (a gyermek egyénisége, érzésvilága, a családban kialakult légkör stb.) is figyelemmel – várható, hogy a pszichológiai szakvélemény elősegíti a gyermek érdekét szolgáló helyes döntést. A gyermek meghallgatása akkor célszerű, ha ez az eset körülményeiből következtethetően valóban hozzájárulhat a gyermek valóságos érdekének a megállapításához.

Fontos szabálya a 17. sz. irányelvnek, miszerint háztartási teendőknek, a gyermek gondozásával kapcsolatos feladatoknak az egyik házastársra hárítása sérti a házastársi egyenjogúságot. Az a házastárs – akár férfi, akár nő —, aki az említett kötelezettségek teljesítésével bizonyította, hogy alkalmas a gyermek körüli teendők ellátására, a gyermek életkorától és nemétől függetlenül, egyenlő feltételekkel igényelheti a gyermek nála való elhelyezését.

Önmagában a gyermek nemének és életkorának tehát nem lehet döntő szerepe az elhelyezésnél. A gyermek neme és kora csak az ügy valamennyi körülményének egymással összefüggésben történő vizsgálata során értékelhető, különösen azzal kapcsolatban, hogy a gyermek nemére és korára tekintettel melyik házastárs mutatott több és jobb nevelési készséget.

A gyermek egészséges személyiségfejlődését az segíti elő, ha megszokott környezetében, őt szeretettel körülvevő személyek gondozásában nevelkedhet. A gyermeknek biztonságérzetet nyújt a megfelelő környezet állandósága, a környezetváltozás, az elhelyezés váltogatása viszont szorongást, félelemérzetet kelthet benne. Az állandóságra törekvés, az egészséges fejlődést elősegítő környezetben való megmaradás biztosítása olyan fontos szempont, amelyet a gyermekelhelyezésnél figyelembe jövő körülmények között jelentőségének megfelelően kell értékelni, a gyermeket az indokolatlan környezetváltozás izgalmaitól, az ezzel járó megrázkódtatásoktól meg kell kímélni.

Esetenként azonban a gyermek érdekében mégis meg kell változtatni a gyermek környezetét. A gyermek nevelésére való alkalmatlanságra vonható következtetés abból, ha a szülő a gyermeket el akarja idegeníteni a másik szülőtől, és a befolyásolt gyermek érzelmeire hivatkozással kívánja megakadályozni, hogy a gyermek ahhoz kerüljön, akinél a bíróság elhelyezte. A szülőnek kötelessége felkészíteni a gyermeket arra, hogy a másik szülőhöz kerül, a fogadó szülőnek pedig kötelessége elősegíteni, hogy a gyermek úgy szokja meg új otthonát, hogy a régi környezetében megszokott személyekkel, így különösen a másik szülővel megfelelő kapcsolatot tarthat fenn.

Súlyosan esik a szülő terhére, ha – szembeszegülve a bírósági határozattal – különböző eszközökkel (pl. új perek ismétlődő indításával) akarja megakadályozni a gyermeknek a másik szülőhöz kerülését, abban bízva, hogy – az állandóság szempontjára tekintettel – a gyermek végül is nála marad. A bíróságnak alkalmaznia kell mindazokat a jogi eszközöket, amelyek bármelyik szülőnek az erőszakos, önkényeskedő, a bírósági határozat kijátszására törekvő magatartását meggátolják.

A család szétesése rendszerint súlyos válságot idéz elő a gyermeknél. Ennek hátrányos következményei fokozottan hatnak rá, ha az egymást szerető testvéreknek is el kell szakadniuk egymástól. A testvérek közössége jelentős kötőerő. A gyermek elhelyezésénél ezért általában arra kell törekedni, hogy a gyermekek a szülők elválása után is együtt maradjanak, és közösen átélve a házasság felbomlásának nehéz idejét, minél kevésbé sérülten kerüljenek ki a szülők közötti ellentétek által létrehozott helyzetből. Mindkét szülőnél egyformán kedvező feltételek megléte esetén is csak indokolt esetben lehet a testvéreket egymástól különválasztva elhelyezni.

Fontos, hogy a házastársak, élettársak közötti kapcsolat megszűnésekor a gyermekekben lojalitáskonfliktus alakulhat ki, amennyiben nem tudja, melyik szülőjéhez legyen “hűséges”, kit válasszon. Minden szülőnek, és a bíróságnak is törekednie kell arra, hogy ez a lojalitáskonfliktus ne legyen súlyos mértékű, utóbbi esetben ugyanis a gyermek egész felnőtt életére kihatással lehet és gátolhatja a gyermeket abban, hogy maga is egészséges párkapcsolatot, illetve egészséges szülő-gyermek viszony tudjon kialakítani.