+3670 703 8837 info@webugyved.com

Nőnap alkalmából az Isztambuli Egyezményről számol be oldalunk, ezen egyezmény kapcsán ugyanis régi adóssága volt már hazánknak. Most végre úgy tűnik, a kormány hajlandó az országgyűlés elé vinni az egyezmény ratifikálását. 

Az Isztambuli Egyezmény az Európa Tanács által megalkotott egyezmény a nők elleni erőszak, illetve a családon belüli erőszak visszafogása érdekében. Az egyezményhez való csatlakozást 2011 májusában nyitották meg, Törökország szinte az elsők között írta azt alá.

Magyarország 2014. március 14-én írta alá az egyezményt. Egy évvel később a parlament 42 igen, 129 nem, 22 tartózkodás kíséretében elutasította Szelényi Zsuzsanna (Együtt, a parlamentben független) és még 35 szocialista és LMP-s képviselőnek az isztambuli egyezmény ratifikálását szorgalmazó indítványának tárgysorozatba vételét, az Igazságügyi Minisztérium ugyanakkor felállított egy munkacsoportot az egyezmény ratifikálásához szükséges jogi, intézményi és pénzügyi vonatkozások felmérésére, koordinálására – ez a Nőkkel Szembeni Erőszakkal Foglalkozó Munkacsoport.

A ratifikáció fő akadálya, hogy Magyarország még több pontban nem teljesítette az egyezményben foglaltakat, vagyis több jogszabályt, így a Büntető törvénykönyvet is módosítani kellene, intézményrendszereket kellene kialakítani. Az Európa Tanács bizottságának tanulmánya szerint nincs például törvényi garancia arra, hogy az ügyész a családon belüli erőszak és a szexuális erőszak mindegyik (ne csak a súlyosabb) formája esetén büntetőeljárást indíthasson.

Két uniós tagállamból Magyarország az egyik, ahol a rendőrök nem kapnak külön rendszeres szakmai képzést, hogyan lépjenek fel a nők ellen irányuló erőszak esetén, miként avatkozzanak be ilyen esetekben, vagy milyen módon akadályozzák meg az erőszakot. Uniós tagállamként egyedüliként Magyarországon nem foglalkozik professzionális szakértők által bonyolított intervenciós program az erőszakot elkövető férfiakkal. Nincs olyan intézményrendszer sem, amely segítséget nyújtana az erőszakot elszenvedett nőknek és az egyszerű áldozatvédelmi szolgáltatások mellett menedéket, alternatívát kínálna nekik.

Az isztambuli egyezmény az első jogilag kötelező erejű eszköz, ami „a nők elleni erőszak leküzdésének átfogó megközelítését és szabályozását teremti meg”, és a családon belüli erőszak megakadályozására, az áldozatok védelmére és az elkövetőkkel szembeni büntető eljárásra összpontosít.

A nők elleni erőszakot az emberi jogok megsértéseként és a hátrányos megkülönböztetés egy formájaként jellemzi. Az egyezmény szerint az országoknak kellő gondossággal kell eljárniuk az erőszak megelőzésével, az áldozatok védelmével és az elkövetőkkel szembeni büntető eljárással kapcsolatban. Az egyezmény továbbá tartalmazza a gender definícióját: az egyezmény tekintetében a társadalmi nemet a 3(c) cikkely úgy határozza meg, mint „azok a társadalmilag konstruált szerepek, viselkedésformák, tevékenységek és attribútumok, melyeket az adott társadalom megfelelőnek tekint a nők, illetve férfiak számára”.

A szerződés nevesít számos, a nők elleni erőszak kategóriájába sorolandó cselekményt. Az egyezményt ratifikáló országoknak számos cselekményt kell büntethetővé tenniük, köztük a lelki erőszakot (33. cikkely); a zaklatást (34. cikkely); a fizikai erőszakot (35. cikkely); a szexuális erőszakot, beleértve az erőszakos közösülést, és határozottan kiterjesztve mindenféle, másik személlyel történő, nem konszenzuális, szexuális természetű cselekményre (36. cikkely); a kényszerházasságot (37. cikkely); a női nemi szervek megcsonkítását (38. cikkely); a kényszerabortuszt és a kényszersterilizálást (39. cikkely). Az egyezmény kimondja, hogy a szexuális zaklatás „büntetőjogi vagy egyéb jogi szankció” tárgyát kell képezze (40. cikkely). A 42. cikkelyben megjelennek az úgynevezett „becsület” nevében elkövetett gyilkosságok is.

Nőjogi szervezetek világszerte összehangolt tüntetéseket szerveznek a nemzetközi nőnap alkalmából. Budapesten az Astoriánál gyülekezünk, csatlakozz hozzánk!