Egy nemrég megjelent statisztika szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2022. évben 2643 esetben zárta le a költségvetési csalással kapcsolatos nyomozást vádemelési javaslattal. Több, mint négyezer ügy jelenleg is folyamatban van.
De mi is az a költségvetési csalás?
A költségvetési csalás – régebbi nevén adócsalás – egy bűncselekmény. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal általában azután, hogy az adóigazgatási törvények szerinti ellenőrzést lefolytatta és bírságot, illetve egyéb szankciót (pl. üzletbezárás, felszámolás) szabott ki az adózóra, sok esetben büntető feljelentést is tesz és az ügy átkerül a NAV Bűnügyi Főosztályára. A bűnügyi főosztályok ilyenkor ismételt vizsgálatnak teszik ki az adóigazgatási eljárással már lezárt adóéveket és adónemeket és elég gyakran, az esetek több, mint felében vádemelési javaslattal zárják azt le.
A Btk. a költségvetési csalást ekként szabályozza:
Aki költségvetésbe történő befizetési kötelezettség vagy költségvetésből származó pénzeszközök vonatkozásában mást tévedésbe ejt, tévedésben tart, valótlan tartalmú nyilatkozatot tesz, vagy a valós tényt elhallgatja,költségvetésbe történő befizetési kötelezettséggel kapcsolatos kedvezményt jogtalanul vesz igénybe, vagy költségvetésből származó pénzeszközöket a jóváhagyott céltól eltérően használ fel, és ezzel egy vagy több költségvetésnek vagyoni hátrányt okoz, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő
Mint látható, a költségvetési csalás tényállása az adóigazgatási kötelezettségek teljességét lefedi, így valóban gyakran előfordult már olyan a praxisomban, hogy miután az ügyfelemre a NAV által kiszabott bírságok, illetve az adóhivatal által kezdeményezett felszámolási eljárás után semmije nem maradt, még büntetőeljárásban is felelnie kellett.
Az Európai Unió bírósága úgy véli, az ilyen, megismételt büntetőeljárás sértheti az egyik lefontosabb büntetőjogi alapelvet, azaz a kétszeres értékelés tilalmát („ne bis in idem” elv). Az EU Alapjogi Chartájának 50. cikke is tartalmazza ezen tilalmat, a ne bis idemnek adóügyekben, illetve adócsalással összefüggő büntetőeljárásokban történő alkalmazásáról az Unió bíróságának C-617/10. sz. ügyben (Aklagaren és Fransson) hozott ítélete fontos megállapításokat tartalmaz.
Ami a Charta 50. cikkében szabályozott ne bis in idem elvének az adócsalás miatt indított, az alapeljárás szerintihez hasonló büntetőeljárásokra történő alkalmazását illeti, azt feltételezi, hogy a vádlottal szemben jogerős határozattal megtett intézkedések büntető jellegűek. Az 50. cikk nem zárja ki ugyan, hogy valamely tagállam a hozzáadottérték-adóval összefüggő bevallási kötelezettségek teljesítésének elmulasztásában megnyilvánuló ugyanazon tényállásra adójogi és büntetőjogi szankciók kombinálását alkalmazza. Csak akkor zárja ki, hogy ugyanazon tényállás alapján ugyanazon személlyel szemben büntetőeljárást indítsanak, ha az adóbírság büntető jellegű és jogerőssé vált.
Az adóbírság büntető jellegének megítélése szempontjából három kritériumnak van jelentősége az ítélet szerint: az első a jogsértés belső jog szerinti minősítése, a második a jogsértés jellege, a harmadik pedig az érintett személlyel szemben kiszabható szankció természete és súlya.
Azt, hogy az adóigazgatási eljárásban kiszabott szankció büntető jellegű-e, az ítélet szerint a nemzeti bíróság feladata vizsgálni.
Adóügyekben is járatos ügyvédet keresel? Írj nekem: info@webugyved.com
