Lehet, hogy ugyanazt az embert teljesen másképp látjuk attól függően, hogy mit gondolunk róla előre?
És ha igen: mi történik akkor, amikor ez a jelenség egy büntetőeljárásban jelenik meg?
Erre a kérdésre adhat különösen érdekes gondolatébresztőt a pszichiátria történetének egyik legismertebb kísérlete, a Rosenhan-kísérlet.
A kísérlet, amelyben egészséges embereket betegnek láttak
1973-ban David Rosenhan amerikai pszichológus azt vizsgálta, mennyire megbízhatóan különíthető el egymástól a pszichiátriai betegség és az egészséges állapot.
Nyolc, egyébként teljesen egészséges ember jelentkezett pszichiátriai intézményekben.
Egyetlen dolgot színleltek: azt állították, hogy bizonyos hangokat hallanak.
A kórházak felvették őket. Ezután azonban a résztvevők nem játszották tovább a beteget. Normálisan viselkedtek, és jelezték, hogy már nem tapasztalják a színlelt tüneteket.
Mégsem ismerték fel őket azonnal egészséges emberként.
Sőt, volt, aki több héten keresztül maradt az intézményben.
A kísérlet egyik legfontosabb tanulsága nem egyszerűen az volt, hogy az orvosok tévedhetnek.
Hanem valami sokkal érdekesebb:
ha egyszer kialakul egy kép valakiről, akkor hajlamosak vagyunk az új információkat is ezen a képen keresztül értelmezni.
A második rész még megdöbbentőbb volt
Rosenhan ezután egy másik intézményt is megkeresett.
A kórház munkatársai azt állították, hogy náluk biztosan nem fordulna elő hasonló eset. Ők felismernék, ha valaki csak színleli a betegséget.
Rosenhan ezért azt mondta nekik:
A következő időszakban álbetegeket fogunk küldeni Önökhöz. Próbálják meg felismerni őket.
A kórház ezt követően több olyan beteget is megjelölt, akikről úgy gondolták, hogy valójában nem betegek, csak szimulálnak.
Csakhogy volt egy apró probléma. Rosenhan egyetlen álbeteget sem küldött.
A kórház mégis talált olyan embereket, akikről azt gondolta, hogy szimulánsok.
A történet különösen jól mutatja, milyen erősen befolyásolhatja az észlelésünket az előzetes információ.
Ha azt mondják nekünk, hogy keresnünk kell valakit, aki „nem valódi beteg”, könnyebben találunk olyan viselkedéseket, amelyek ezt az előzetes elképzelést látszanak igazolni.
És itt válik igazán érdekessé a történet a büntetőeljárásban
Mert ugyanez a jelenség más formában a büntetőeljárásban is releváns kérdés lehet.
Nem arról van szó, hogy egy bíró, ügyész vagy nyomozó tudatosan igazságtalan lenne.
Hanem arról, hogy az emberi megismerés természetéből fakadóan az előzetes információk befolyásolhatják azt, ahogyan egy helyzetet értelmezünk.
Képzeljünk el egy embert, akiről már az eljárás elején azt mondják:
„Ő a gyanúsított.” Majd kiderül róla, hogy korábban is volt büntetőügye.
Ezután kihallgatják.
Ha ideges, azt lehet úgy értelmezni, hogy valamit titkol.
Ha nyugodt, azt lehet úgy értelmezni, hogy hidegvérű.
Ha sokat beszél, magyarázkodik.
Ha keveset beszél, akkor valamit elhallgat.
Ha megváltoztatja a vallomását, akkor „ellentmondásba keveredett”.
Ha ugyanazt mondja, mint korábban, akkor „betanulta”. És egyszer csak kialakulhat egy olyan helyzet, amelyben ugyanaz a viselkedés többféleképpen értelmezhető, de az értelmezést már meghatározza az előzetesen kialakított kép.
A kontextus hatása
A pszichológiában jól ismert jelenség, hogy az észlelésünk nem teljesen független attól, amit már tudunk vagy gondolunk az adott helyzetről.
Nem pusztán azt látjuk, ami előttünk van.
Értelmezzük is azt.
És az értelmezésünket befolyásolhatja a kontextus.
Ugyanaz a mondat egészen mást jelenthet attól függően, hogy milyen környezetben hangzik el.
Ugyanaz a viselkedés mást jelenthet egy tanár, egy pszichiáter, egy rendőr vagy egy bíró szemében. És ugyanaz az ember is egészen más képet mutathat attól függően, hogy „átlagos állampolgárként” vagy „gyanúsítottként” tekintünk rá.
Ezért különösen fontos a büntetőeljárás egyik alapelve:
nem az előzetesen kialakított képhez kell megtalálni a bizonyítékokat, hanem a bizonyítékok alapján kell kialakítani a képet.
A címke veszélye
A „bűnöző”, „visszaeső”, „veszélyes”, „agresszív” vagy akár egyszerűen a „gyanúsított” kifejezés nem semleges.
Egy büntetőeljárásban természetesen vannak jogi státuszok és kategóriák, amelyeknek pontos jogi jelentésük van.
De emberileg nagyon könnyű összekeverni:
„ezzel az emberrel szemben büntetőeljárás folyik”
és
„ez az ember bűnös”.
A kettő azonban nem ugyanaz. A büntetőeljárás éppen azért létezik, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján eldőljön, történt-e bűncselekmény, és annak elkövetése az adott személynek betudható-e.
Nem pedig azért, hogy egy már kialakult történetet utólag mindenáron igazoljunk.
A védő egyik fontos feladata
A védőügyvéd munkája ezért nem pusztán az, hogy „megvédje” az ügyfelét.
A védelem egyik fontos feladata az is, hogy kérdéseket tegyen fel a kialakult történettel kapcsolatban.
Mi van, ha másképpen is értelmezhető?
Mi van, ha egy bizonyíték nem olyan egyértelmű, mint elsőre tűnik?
Mi van, ha egy vallomásnak van más magyarázata?
Mi van, ha az ügyben már nagyon korán kialakult egy elképzelés, és azóta minden új információt ehhez igazítunk? Ezek nem azt jelentik, hogy a terhelt ártatlan.
És azt sem, hogy a hatóságok tévednek.
Azt jelentik, hogy minden bizonyítékot érdemes a maga helyén, a teljes kontextusban megvizsgálni.
A Rosenhan-kísérlet legfontosabb üzenete
A Rosenhan-kísérletet ma már számos szempontból vitatják, és a kutatás módszertanával kapcsolatban is megfogalmazódtak kritikák.
A történet azonban ettől még rendkívül fontos gondolatkísérletet ad:
Mi történik, ha előbb kialakítjuk a kategóriát, és utána kezdjük keresni azokat a jeleket, amelyek igazolják?
És ez a kérdés a büntetőeljárásban is megkerülhetetlen.
Mert egy gyanúsított nem attól lesz bűnös, hogy gyanúsított. Egy korábbi elítélés nem bizonyítja automatikusan egy újabb bűncselekmény elkövetését.
És az sem biztos, hogy minden új információ ugyanazt jelenti, ha már előre tudjuk, hogy kit látunk.
A kontextus megváltoztathatja az értelmezésünket.
Éppen ezért a büntetőeljárásban különösen fontos, hogy ne csak azt kérdezzük:
„Mit látunk?”
Hanem azt is:
„Mit látunk – és miért éppen ezt látjuk benne?” Mert néha nem maga a bizonyíték változik meg.
Hanem az a történet változik meg, amelyen keresztül értelmezzük.
