Egy büntetőügyben nemcsak a bíróság előtt zajlik küzdelem. A nyilvánosság, a média és a közvélemény is jelentős szerepet kaphat. De hol húzódik a határ a védekezés joga, az újságírói felelősség és a sértett méltóságának védelme között?
Hajdú Péter Ráspival, azaz Horváth József borásszal készített interjúja komoly vitát váltott ki. A férfit több súlyos bűncselekménnyel, köztük minősített szexuális erőszakkal, szexuális kényszerítéssel és zaklatással vádolják. Az ügyészség vádat emelt ellene, ő azonban tagadja a terhére rótt cselekmények elkövetését.
Az interjúban elhangzottak miatt sokan a műsorvezető felelősségét, a sértett szempontjainak háttérbe szorulását és a megszólalás módját kifogásolták. A vita egyúttal fontos kérdéseket vet fel a büntetőeljárás egyik alapelvéről: az ártatlanság vélelméről, valamint a terhelt védekezési lehetőségeiről.
Védőügyvédként úgy gondolom, hogy ezekről a kérdésekről érdemes indulatok helyett jogi és szakmai szempontok alapján beszélni.
1. Az ártatlanság vélelme nem népszerűségi kérdés
A magyar Alaptörvény XXVIII. cikkének (2) bekezdése szerint senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg bűnösségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.
Ez az ártatlanság vélelmének alkotmányos alapja.
A gyakorlatban azonban gyakran egészen mást tapasztalunk. Amint nyilvánosságra kerül egy súlyos bűncselekmény gyanúja, a közvélemény egy része már a büntetőeljárás elején kialakítja a saját ítéletét. A sajtóhírek, a közösségi média bejegyzései és a személyes vélemények sokszor úgy formálják a közbeszédet, mintha a bűnösség már bizonyított tény lenne.
Pedig a gyanú, a vádemelés és a jogerős elítélés három különböző dolog.
A vádemelés azt jelenti, hogy az ügyészség álláspontja szerint rendelkezésre állnak a vádemeléshez szükséges feltételek. Nem jelenti azonban azt, hogy a bíróság már megállapította a vádlott bűnösségét.
A bűnösség kérdését a bíróságnak a bizonyítékok értékelésével, tisztességes eljárásban kell eldöntenie.
Az ártatlanság vélelme nem attól függ, hogy szimpatikus-e a terhelt, milyen a társadalmi megítélése, vagy mennyire súlyos a vele szemben megfogalmazott vád.
Éppen azokban az ügyekben van különös jelentősége, amelyek nagy érzelmi reakciókat váltanak ki.
2. Joga van-e a vádlottnak a nyilvánosság előtt védekezni?
Igen. A terheltet is megilleti a védekezés joga, amelynek része lehet, hogy nyilatkozatot tesz, ismerteti az álláspontját, vitatja a vádakat, és a nyilvánosság előtt is elmondja a saját történetét.
A büntetőeljárásban a védekezésnek számos formája lehet. A terhelt vallomást tehet vagy megtagadhatja a vallomástételt, bizonyítékokat terjeszthet elő, indítványokat tehet, és védője útján is előadhatja az érveit.
Bizonyos ügyekben a nyilvánosság tudatos bevonása is a védekezési stratégia részévé válhat.
Ennek több oka lehet. A terhelt szeretné ismertetni a saját álláspontját, reagálni kíván a róla megjelent hírekre, vagy fontosnak tartja, hogy a közvélemény ne kizárólag a vádat ismerje.
A nyilvánosság azonban kétélű eszköz.
Egy interjú lehetőséget teremthet a saját álláspont bemutatására, ugyanakkor a nyilatkozatok később a közbeszéd, a sajtó és adott esetben a büntetőeljárás szempontjából is jelentőséggel bírhatnak. Egy elhamarkodott kijelentés, egy pontatlan megfogalmazás vagy egy rosszul átgondolt nyilvános szereplés olyan következményekkel járhat, amelyeket előzetesen nem lehet teljes bizonyossággal felmérni.
Ezért a nyilvános megszólalás nem pusztán kommunikációs kérdés. Büntetőügyben adott esetben komoly jogi és stratégiai mérlegelést igényel.
A terheltnek joga van megszólalni, de nem minden ügyben és nem minden helyzetben előnyös, ha ezt a nyilvánosság előtt teszi meg.
A döntést a konkrét ügy körülményei, a bizonyítékok, az eljárás aktuális szakasza és a védelmi stratégia alapján érdemes meghozni, a védővel egyeztetve.
3. Egy újságírói interjú nem bírósági tárgyalás
A Hajdú Péter által készített interjúval kapcsolatos kritikák egyik fontos eleme az volt, hogy a beszélgetésben milyen hangsúlyt kaptak a vádlott állításai, illetve mennyire jelent meg a sértett szempontja.
Ezek legitim kérdések egy műsor szerkesztésével és újságírói felelősségével kapcsolatban.
Az újságírói interjú azonban nem azonos a bírósági tárgyalással.
Egy riport vagy interjú célja lehet egy adott személy álláspontjának bemutatása, egy történet megismertetése vagy egy közéleti kérdés körüljárása. Nem feltétlenül az a feladata, hogy valamennyi érintett azonos terjedelemben szólaljon meg.
Ebből azonban nem következik, hogy a műsor készítőjének ne kellene mérlegelnie a kérdései, a megfogalmazásai és a szerkesztési döntései következményeit.
Különösen érzékeny ez olyan ügyekben, amelyekben szexuális erőszak gyanúja merül fel, és a történetben fiatalkorú sértett is érintett.
A közönség elé tárt történet bemutatásakor fontos szempont a sértett emberi méltóságának tiszteletben tartása, a kiszolgáltatottság megfelelő kezelése és az áldozathibáztatás elkerülése.
Ugyanakkor a vádlott álláspontjának bemutatása önmagában nem jelenti a bűnösség megkérdőjelezhetetlen tagadását, és nem is helyettesíti a bíróság bizonyítási eljárását.
A két kérdést tehát külön kell választani:
- Megilleti-e a vádlottat a védekezés és a nyilvános megszólalás lehetősége? Igen.
- Lehet-e egy interjú szerkesztése, hangvétele vagy tartalma szakmailag vitatható? Igen, és ennek megítélése önálló kérdés.
A kettő nem zárja ki egymást.
4. A sértett jogai és a vádlott jogai nem egymás ellenében léteznek
A szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos ügyekben különösen fontos, hogy a jogi vita ne váljon a sértett és a terhelt emberi méltóságának versenyeztetésévé.
A sértettnek joga van ahhoz, hogy az eljárásban tiszteletben tartsák a méltóságát, megfelelően kezeljék a személyes adatait, és a törvényben meghatározott védelmet biztosítsák számára. Az eljárás során figyelembe kell venni a különleges bánásmódot igénylő személyek védelmére vonatkozó szabályokat is, amennyiben azok alkalmazási feltételei fennállnak.
A terheltet eközben megilleti az ártatlanság vélelme, a védekezés joga és a tisztességes eljárás követelményeinek érvényesülése.
Ezek nem egymást kioltó jogosultságok.
A sértett jogainak elismerése nem követeli meg a vádlott bűnösnek tekintését. Ugyanígy a vádlott védekezési jogának tiszteletben tartása sem jelenti a sértett állításainak eleve való elutasítását.
A bíróság feladata, hogy a bizonyítékok alapján, a törvényes eljárás keretei között döntsön. A közvéleménynek nem kell és nem is lehet átvennie ezt a szerepet.
5. Lehet-e a nyilvánosság a védekezési stratégia része?
Védőügyvédként úgy gondolom, hogy a nyilvánosság szerepét nem lehet sem automatikusan elutasítani, sem minden esetben előnyös eszköznek tekinteni.
Vannak helyzetek, amikor egy nyilatkozat segíthet a terhelt álláspontjának ismertetésében. Más esetekben azonban a nyilvános szereplés szükségtelenül fokozhatja a konfliktust, személyes adatokat hozhat nyilvánosságra, vagy olyan kommunikációs helyzetet teremthet, amely nem szolgálja a védelem érdekeit.
A kérdés tehát nem egyszerűen az, hogy szabad-e nyilatkozni.
Hanem az, hogy mikor, milyen formában, milyen tartalommal és milyen következmények mérlegelése után érdemes megszólalni.
Egy büntetőügyben a védekezés elsődleges terepe továbbra is a büntetőeljárás: a bizonyítékok vizsgálata, az indítványok előterjesztése, a jogi érvelés és a terhelt jogainak következetes érvényesítése.
A nyilvánosság ezt bizonyos esetekben kiegészítheti, de nem helyettesítheti.
Ezért a nyilvános megszólalásról szóló döntést célszerű a védővel közösen, az ügy teljes ismeretében meghozni.
6. Mit tanít nekünk ez az ügy?
A Hajdú Péter-interjú körüli vita túlmutat egyetlen műsoron és egyetlen büntetőügyön.
Megmutatja, mennyire nehéz különválasztani a jogi tényeket, a személyes meggyőződéseket, az erkölcsi ítéleteket és a média által közvetített történeteket.
A közvélemény természetesen kialakíthatja a saját álláspontját. A sajtó kérdéseket tehet fel, a sértett elmondhatja a saját történetét, a terhelt pedig élhet a védekezés jogával.
A végső döntést azonban nem a kommentek száma, nem a közösségi média felháborodása és nem egy interjú hatása határozza meg.
A bűnösségről a bíróságnak kell döntenie, a bizonyítékok és a törvény alapján.
Az ártatlanság vélelme nem azt jelenti, hogy minden vádlott ártatlan, és nem is azt, hogy a sértett állításait kétségbe kell vonni. Azt jelenti, hogy a bűnösség megállapításának megvan a maga törvényes útja, amelyet nem helyettesíthet a nyilvánosság ítélete.
A jogállam próbája nem az, hogy könnyű-e tiszteletben tartani a jogokat egy népszerű vagy szimpatikus ember esetében. Hanem az, hogy ugyanezeket a garanciákat akkor is komolyan vesszük-e, amikor az ügy felkavarja a közvéleményt.
Védőügyvédként számomra ez a legfontosabb tanulság: a védekezés joga nem a terhelt személyes megítélésétől függ. A tisztességes eljárás követelményeit akkor is érvényesíteni kell, ha a közvélemény már kialakította a saját ítéletét.
Mert az igazságszolgáltatásnak nem az a feladata, hogy a nyilvánosság elvárásait teljesítse, hanem az, hogy a törvények és a bizonyítékok alapján hozzon döntést.
