„Ügyvéd úr, ha együttműködöm, akkor lesz vádalku?”
Talán ez az egyik leggyakoribb kérdés, amit kábítószeres és más büntetőügyekben a gyanúsítottak feltesznek. Sokan úgy gondolják, hogy ha beismerik a cselekményt, vagy információt adnak más elkövetőkről, akkor szinte automatikusan kedvező megállapodást köthetnek az ügyészséggel.
A valóság azonban jóval bonyolultabb. Nem ritka, hogy a terhelt szeretne egyezséget kötni, az ügyvéd kezdeményezi is azt, végül mégsem jön létre megállapodás. De miért?
Az ügyészségnek ellenőriznie kellene az információkat
Az egyezség egyik alapja gyakran az, hogy a terhelt olyan információkat ad át a hatóságoknak, amelyek segíthetik más bűncselekmények felderítését vagy bizonyítását.
A probléma ott kezdődik, hogy ezeket az információkat valakinek ellenőriznie is kellene.
Ehhez nyomozni kell, tanúkat kell kihallgatni, adatokat kell beszerezni, esetenként új eljárásokat kell indítani. A gyakorlatban azonban sem az ügyészség, sem a nyomozó hatóság nem rendelkezik korlátlan kapacitással.
Különösen igaz ez a kábítószerrel kapcsolatos ügyekre. Ezekből az eljárásokból ma már annyi van, hogy a rendőrség jelentős leterheltséggel dolgozik. Egy újabb információs szál feldolgozása sokszor egyszerűen nem élvez prioritást.
Lehet, hogy az ügy már régen ismert
Sok terhelt úgy érzi, hogy rendkívül értékes információ birtokában van.
Előfordul azonban, hogy az a személy, akiről beszél, vagy az a bűncselekmény, amelyet feltárni szeretne, a hatóság előtt már régóta ismert.
Lehet, hogy folyamatban van vele kapcsolatban egy másik nyomozás. Lehet, hogy már megfigyelés alatt áll. Az is előfordulhat, hogy az ügyben korábban mások már ugyanazokat az információkat szolgáltatták.
Ezt természetesen a terhelt és a védő általában nem tudhatja előre.
Így könnyen előállhat az a helyzet, hogy az ügyfél úgy érzi, komoly segítséget nyújtott, a hatóság viszont úgy látja, hogy valójában nem jutott új információhoz.
Az ügyészség egyezség nélkül is eredményes
Van egy másik, ritkábban emlegetett ok is.
Nézzük meg a statisztikákat: Magyarországon azoknak az ügyeknek a túlnyomó többsége, amelyekben az ügyészség vádat emel, elmarasztaló ítélettel végződik. A váderedményességi mutató évek óta rendkívül magas, meghaladja a 99 százalékot.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ügyészség sok esetben egyezség nélkül is eléri a célját.
Ha a bizonyítékok erősek, a terhelt beismerő vallomást tett, vagy a bizonyítás más módon biztosított, akkor az ügyész oldaláról nézve nem feltétlenül jelent akkora előnyt az egyezség, mint azt a terheltek gondolják.
Egyszerűen fogalmazva: ha valaki biztosan megnyeri a mérkőzést, kevésbé érdekelt abban, hogy félidőben kompromisszumot kössön.
Akkor nincs értelme vádalkuban gondolkodni?
De igen.
Az egyezség intézménye megfelelő körülmények között nagyon is hatékony lehet.
A sikeres egyezséghez azonban nem elegendő az, hogy a terhelt „mond valamit”, vagy egyszerűen együttműködőnek mutatkozik. Fontos, hogy a rendelkezésre bocsátott információ valóban értékes, ellenőrizhető és a hatóság számára felhasználható legyen.
Ugyanilyen fontos az időzítés és a stratégia.
Nem mindegy, hogy az együttműködés milyen szakaszban történik, milyen bizonyítékok állnak már rendelkezésre, és milyen célokat lehet reálisan elérni az adott ügyben.
A jó védő nem vádalkut ígér, hanem lehetőségeket mutat
Ügyvédként én soha nem tudom garantálni, hogy az ügyészség egyezséget fog kötni.
Azt viszont meg tudom mondani, hogy az adott ügyben van-e reális esély az egyezségre, milyen információk bírhatnak jelentőséggel, és milyen stratégia növelheti a siker esélyét.
Aki azt ígéri, hogy biztosan lesz vádalku, az olyasmit vállal, ami nem rajta múlik.
Aki viszont ismeri a büntetőeljárás működését, az segíthet eldönteni, hogy érdemes-e ebbe az irányba elindulni, és ha igen, hogyan lehet azt a lehető legjobb eredménnyel végigvinni.
Ha büntetőeljárás alatt áll, és szeretné tudni, hogy az Ön ügyében van-e reális lehetőség egyezségre az ügyészséggel, kérjen konzultációt. Minden ügy más, ezért a valódi esélyeket csak az iratok ismeretében lehet megítélni.
